Menekülnöm kellett a sivatagból, annyira meleg volt. Moab (Utah) után eredeti terveimnek megfelelően Colorado magasabb és ezáltal hűvösebb hegyeibe vettem az irányt. Sikerült is a 40 fokból egyből 3400 méterig, a hóhatárig jutnom. Egy meseszép tó, helyenként havas partján aludtam, de előtte még újonnan szerzett barátaimnak köszönhetően kajakoztam kicsit.
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1501463353238611&id=1487965574588389
Alta lakes 3400m-en
Gunnison felé tartottam, mert sok jót hallottam róla itteni bringásoktól. Persze közben is megálltam bicajozni, ami lelassított és be kellett iktatni még egy szállást valahol. A Black Canyon NP bejáratától pár méterre egy közepesen hangulatos placcot találtam.
Gondoltam, ha már itt vagyok, csak megnézem gyorsan, azután meg majd megyek Gunnison felé bringázni. Eddig Colorado bár nagyon szép, de nem adott olyan sokat, na de ez a canyon , ez nagyon rendben volt. Bár semmi komolyabb trailt nem láttam sem a térképükön, sem az applikációimon, azért rákérdeztem a visitor centerben. Nagyjából meg is értettem, hogy mi van, csak pont azt nem, hogy 10-ig adnak engedélyt arra az útra, amit épp ajánlott és én is kinéztem (ez volt 9 óra 55 kor), én meg így persze kicsúsztam az időből, mire összekészültem. Szerencsére volt egy másik túra, amiben nem volt ilyen limit. Később rájöttem, azért, mert annyira brutál, hogy senki nem vállalja kb. Így konkrétan egyedül voltam az egész Tomichi trailen. A ranger vagy mi magyarázott is sokat, hogy mit merről kerüljek meg, mert ha jobbról, akkor meghalok, ha balról, akkor talán nem… vagy fordítva?! Ezt már ott sem értettem, de bólogattam csillogó szemekkel, mint aki mindent ért, nehogy már emiatt ne kapjak engedélyt a trailre.
Ez egy nagyon rövid, szűk 1,5 km-es kis trail, le a canyon aljába a folyóhoz. A nehézségét nem a táv adta, hanem, hogy kb 6-700 mèter szint is volt benne. Ennek megfelelően mindkét irányba négykézlábas volt és úgy is csak csúsztam lefelé. Volt, hogy minden végtagommal kapaszkodtam, de csak csúsztam. Helyenként hatalmas, mégis labilis kövek, máshol moréna szerű kőomladék jelentette a trailt, a nagyobbak aggasztottak. Látszott, hogy bármikor elindulhat akár magától is az én mozgásom meg pont nem stabilizálja őket. Mondhatni út nem is volt, csak irány. Nem is értem, hogy úsztam meg komolyabb sérülés nélkül, de örülök neki. Megtanultam közben murván síelni cipővel, lefelé az apróbb köves (ökölnyi) részeken ez bizonyult a leghatékonyabb, mondhatni egyetlen közlekedési módnak. Lent aztán persze meseszép volt. Bőven megérte kockáztatni a testi épségem. Felfelé meg, ahol lehetett, inkább a fix nagy sziklákat, falakat választottam, és másztam. Jól jött az elmúlt évek mászó gyakorlata. Közben rájöttem, hogy az engedély igazábol inkább csak azért van, hogy aztán tudják, hol kell keresni, ha nem jönne ki a lépés...
Ezután még végignéztem az összes kilátópontot a parkban. Leírhatatlan és lefotózhatatlan kilátás illetve belátás nyílik a canyonra. Tényleg egy csoda!
Érdekes, hogy kevés szó esik az útikönyvekben erről a canyonról, bevallom, nekem nem is rémlik, hogy halottam volna róla valaha. Pedig bőven lekörözi a Grand Canyont (mondjuk szerintem az az összes felkapott turista célpont közül a legkevésbé látványos) talán egyszer helikopterről, majd ha megöregszem. Szóval ez 100x szebb és alig vannak. A Black Canyon ugyan csak 700m mély de ez a mélység a lábaid előtt hever. Még ha GC south rimen állsz akkor ok, hogy majd 2000méterrel mélyebben van a canyon alja, de az kb 20km-el távolabb van, így a térhatás gyengébb szerintem.
Annyira jó volt itt hogy nem is mentem tovább sehova, inkább lementem kocsival a folyóhoz hűsölni és fürdeni, de ez utóbbiról a helyszínen lemondtam, mert elcseszett hideg a folyó. Kis szerelés, blog írás, lábáztatás és vacsi. Majd 9-10-re mentem vissza a visitor center közelébe, csillagászok tartanak hold meg csillag bámulási lehetőséget a látogatóknak, ráadásul tök free... A Napot már délután is meg lehetett nézni egy szűrős távcsövön keresztül. Én még sosem használtam ilyen kukkert, nagyon tetszett. Látszottak a napkitörések is. Ezek után, jó hogy mentem holdat lesni :)) Nem siettem sehova, ezeket a spontán, kicsit sem tervezett napokat szeretem a legjobban. Estére ágyú méretű lézeres szintező, számítógép vezérelt távcsövekkel érkeztek az amatőr csillagászok. Volt aki lószállító utánfutóba tudta csak szállítani a távcsövet, akkora volt.. De sajna, mint kiderült félreértettem, ma nincs hold, csak talán mars, meg szaturnusz, vagy jupiter. Nem is emlékszem, de ezek nem mutattak olyan jól még ezeken az ágyúkon keresztül nézve sem. Persze így is nagyon boldog vagyok és hálás, hogy megnézhettem.
további képek a napról: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1504465212938425&id=1487965574588389&__tn__=K-R
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.