Rolling Tramp - Furgonlakó az USA-ban

Csavargás az USA nyugati partvidékén egy átalkított furgonnal, igazi szabadság a vadnyugaton...

Rólam

Kölyökként álmodozó voltam.

Fiatalon mountainbike versenyző lettem, a sportból éltem, akkoriban ez volt a legfontosabb számomra. Aztán a sok külföldi versennyel hirtelen nagyon kinyílt a világ, sok olyan országba jutottam el, amiről álmodni sem mertem. Azt hiszem itt fertőződhettem meg, leginkább egy 2001-es amerikai verseny során, konkrétan Moabban, ami a hegyikerékpározás egyik Mekkája.

A versenyzés után hirtelen az üzleti életbe csöppentem, saját cégeim rabszolgája lettem pár évre, de azért minig is arról álmodtam, hogy visszatérek még a vadnyugatra.

2014-ben így is lett, akkori barátnőmmel csináltunk egy 3 hetes roadtrippet egy kis egyterűvel. Vettünk egy matracot és belaktuk a gépet.

2015-ben felszabadítottam magam és eladtam cégeim, hogy többet utazhassak és élvezhessem a szabad életet.

Aztán 2016-ban a haverokkal csináltunk egy hasonló trippet, de mivel itt már öten voltunk, így olcsóbb és kényelmesebb volt bérelni egy nagy lakóaútót. 

Közben Amierika iránt érzett vonzalmam nemhogy nem csökkent, de még inkább erősödött. És már akkor eldöntöttem, hogy visszajövök, de egy még komolyabb túrára.

Félév múlva 2017 nyarán vissza is tértem, immár két hónapra. Ekkor kezdtem el blogolni a Facebookon, főleg a haveroknak, hogy ne keljen mindenkinek egyesével képeket és beszámolót küldeni, de aztán ez kicsit kinőtte magát az idővel.

Vettem egy öreg kibuszt 2000 dollárért és irány a vadon. Terv nem volt csak kb irány és 4 sarokpont, majdnem Mexikótól, fel egészen a kanadai Jasper nemzeti parkig. Fantasztikus élmény volt becsavarogni a nyugati partvidék nemzeti parkjait és alig ismert gyöngyszemeit. Olyannyira tetszett, hogy a kocsit nem is adtam el a végén, hanem kinti barátaimra bíztam. Ők vigyáztak rá tudván, hogy visszatérek.

2018 őszén ismét ott voltam, egy méghosszabb utazás keretében. A  terv 3 három hónap USA nyugati part, mert az megunhatatlan, majd pár nap Hawaii (Kauai), 2 -3 hónap Új-Zéland, egy hónap Ausztrália és egy hónap Indonéza lett a vége. 

Itt elsősorban és egyelőre az amerikai kalandokat szeretném megosztani veletek, mivel magasan ez adott legtöbbet. Minden nap egy csoda volt, hatalmas kalandokkal és eszméletlen környezettel. 

Ebben a blogban a legjobb élményeim szeretném megosztani veletek, valamint gyakorlati tanácsokkal ellátni azokat, akik nyitottak egy hasonló low budget kalandra.

Remélem tudok egy kis kedvet csinálni és bátorságot adni neked is. Ha nekem sikerült, neked is menni fog, hisz én gyakorlatilag angolul sem tudok :)

g0382176_1540693206885_high-01.jpeg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rollingtramp.blog.hu/api/trackback/id/tr7014852812

Rolling Tramp - Furgonlakó az USA-ban

Észak Amerika természeti csodáinak és mountainbike trailjeinek felfedezése low budget stílusban, furgonlakóként. 5 hónap kizárólag ingyenes táborhelyeken, a lehető legközelebb a természethez. Ha érdekelnek a kalandok, kövesd a blogot, a megvalósítás részleteit pedig majd a hogyan menüpontban találod!

Friss topikok

Címkék

HTML

süti beállítások módosítása