A sikeres és gyors előkészületek után, amiről itt olvashatsz: https://rollingtramp.blog.hu/2019/05/27/180_nap_egy_furgonban_amerika_legszebb_reszein#comment-form  elindultam a semmiben, mert ahogy már írtam pontos terv nem volt csak irány…

Sedonaból indulta a túrám keletnek, a sivatag felé, hogy ne a nyár közepén 50 fokban keljen ott tikkadnom. Így is rettenet meleg volt, jobb lett volna ez a rész május elején, ahogy azt eredetileg is terveztem, de persze így is imádtam.

Mivel gyakorlatilag útba esett a Grand Canyon ezért „leszaladtam” az aljára a Colorádó folyóhoz. Bár maga a Grand Canyon nekem nem a kedvenc helyem USA-ban, már ha turistásan csak fentről a déli peremről nézem, de azt, hogy lemenjek az valahogy nagyon vonzott, akkor jó ötletnek tűnt, aztán volt, hogy ez változott... A nemzeti park bejárata közelében az erdő szélén találtam egy jó táborhelyet éjszakára, hogy aztán hajnalban induljak, így kevesebbet kell aszalódni a napon. Kicsit még korábban kellett volna indulni egyrészt, mert gyönyörű fények vannak napfelkelténél, másrészt brutális volt. Közel 2000m szintet mentem lefelé majd felfelé is, 40km hosszan. Abszolút megérte, csodaszép volt a Bright Angel trail, amin mentem, csak ajánlani tudom mindenkinek, akinek megfelelő kondija van ehhez, bár a rangerek nem ajánlják egyben megcsinálni, mert túl nehéz. Jó mulatság férfimunka volt, de nincs az-az isten, hogy még egyszer nekivágjak így. A legrosszabb az árnyék nélküli 35-40 fok volt, ha nincs útközben egy patak, amiben elmerülhetek és felfrissülhetek, akkor már az ott lakó keselyűk áldozata lennék. Este örültem, hogy a tegnapi táborhelyig vissza tudtam vezetni, eszembe sem jutott ilyen állapotban még éjszaka vezetni.

Alapból, mint a kép ismutatja a folyóig csak akkor menj le ha lenn alszol. Én kicsit túl is mentem rajta és még aznap vissza kb 8-9 óra erőltetett menet let

további részletek és képek: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1488789341172679&id=1487965574588389&__tn__=K-R

Másnap nagyon komoly fájdalmakkal kezdődött a nap, mintha egész éjjel vertek volna. Mivel közben rájöttem, hogy rossz az üzemanyag szintjelző a kocsiban, ezért biztos, ami biztos tankoltam valamennyit. Sejtettem, hogy itt drága lesz, de azt nem, hogy majd másfélszer annyi. Majd gondoltam rövidítek kicsit, meg amúgy is szeretek terepen vezetni új eldugott helyeken kószálni így kinéztem egy földutat, hogy majd azon… persze ez átment olyan off roadba amit a 2WD busszal nem lehetett abszolválni, illetve jobbnak láttam megfordulni. Marad a főút… Page felé tartottam, ahol a méltán híres Horseshoe bend és az Antilope canyon is található. De további látványosságnak van itt még egy kb 250km hosszú mesterséges tó a Lake Powel és ennek gátja a Glen gát, ami szerintem sokkal látványosabb, mint az amúgy híresebb Hoover gát. Majdnem ugyanolyan magas, de nem olyan széles, viszont valahogy jobb a térhatás.

A víz most nagyon kellett már, mert még nem szoktam hozzá a kánikulához, ezért célba vettem a Powel Laket. Voltam már ezen a parton (Lone rock beach) máskor is, és mindig jó hangulatú volt, így most is, csak épp ezúttal rengetegen voltak, gyakorlatilag nem fértem oda a vízpartra a kis kocsival. Azért a szélén találtam még egy helyet, iszonyat hangulatos volt. Táborozott itt mindenféle utazó, motorosok, bicajos világjárók, merci terepjáró kamionnal németek, low budget csavargók kombikkal vagy még kisebb járgányokkal. De persze voltak itt amcsik hatalmas lakóautókkal, kamionokkal, motorcsónakokkal és persze lakóhajókkal is.

Azért megadják a módját, figyeld a kamiont és rajta hátul a Smartot

Elég viharos szél fújt, recsegett a söröm a homoktól, ezek jól estek a melegben. Cserébe viszont olyan naplementét kaptunk, hogy még most sem hiszem, igaz ezt később megszoktam, mert vagy 2 hétig ez volt a jellemző innentől. Abban a félórában az egész tópart gyakorlatilag fotózottJ

Valahogy van bennem egy perverz vágy, hogy időnként lemenjek kicsit a térképről és „érérintetlen” helyeket fedezzek fel… így másnap visszamentem egy hídhoz a közelben, amit érkezéskor kiszúrtam, remélve, hogy alatta valami elveszett paradicsom, azaz egy Canyon lesz. És lett! De még milyen, igaz volt ott valami szögesdrót meg az egyik felén egy tucat tábla, hogy valami tilos, meg engedély… de nem értettem pontosan (nem is nagyon akartam) lemásztam és hát csodaszép, szűk, helyenként épp csak vállszélességű kanyon volt. De mivel papucsban és shortban indultam neki egy idő után biztonsági okokból visszafordultam és kicsit komolyabbra vettem. Rendes cipő, víz, gondoltam még jól jöhet 40 fokban, fejlámpa, zsineg, kés (mégse lerágnom kelljen a karom, ha nekem is magamnak kéne amputálnom, mint hősünknek a filmben https://www.youtube.com/watch?v=OlhLOWTnVoQ.)  Így bátrabban vágtam neki újra és másztam lejjebb és beljebb, csodaszép volt és izgalmas, persze senki nem volt rajtam kívül, ami tovább fokozta az élményt. Aztán persze eljutottam egy annyira necces helyhez, ahol már kisebbnek láttam a túlélés esélyét, mint azt, hogy megszívom és mivel még csak a trip elején járok nem kockáztathattam kisebb sérülést sem, visszafordultam.

Ez  még nem a kritikus rész csak egy kis lemászás

Aztán persze még megnéztem a Horseshoe bendet, ami az egyik kedvencem, nem tudnám megunni soha. Még az kb 1000 turista sem tudta elrontani, aki épp csoportos szelfi világrekordot döntöttek az akaratuk ellenére…

További képek a túráról: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1488799017838378&id=1487965574588389

 Estére most nem a tópartra, hanem a domboldalra költöztem, ami teljesen ingyenes a hozzám hasonló utazók kedvelt helye errefelé, a tópart 14 dollár volt, ami azért fájt, mert az USA-ban töltött 180 nap alatt ez a harmadát tette ki az össz szállás költségemnek, így nézve drága éjszaka volt. Itt már voltak mások is, pl. ukrán motorosok és egy spanyol pár, akik végig bringázták a 66-os utat és most kicsit kocsival is csavarognak.  Ők is basic angolt használtak, így nagyon jól eldumáltunk, bár ebben a sör is segített. Közben a viharos szélben félrészegen, kabaréba illő, közös bénázással próbáltuk felállítani a sátrukat.

A másnapi terv az volt, hogy reggel korán bérlek egy kajakot és beevezek a tó szűk kanyonjaiba. Ezt a tervet csak az húzta keresztbe, hogy egy Kínai programozó srác, aki kicsit lentebb táborozott kétségbeesve kért segítséget, ugyanis sikerült teljesen elásnia a kölcsönzött Mercijét a homokban, gyakorlatilag nem ért le a kerék.  Mivel vontatáshoz nem volt eszközünk így emelés, ásás, tűzifából és kőből keréknyom feltöltése és már mehetett is. alig tartott másfél óráig, mivel neki semmiféle önmentő tudása nem volt így gyakorlatilag én melóztam ő meg zavartan topogott tehetetlenségében. Végül fizetni akart és hálálkodott, de mivel nem fogadtam el azzal köszönt el, hogy bármikor vendégül lát, ha felé járokJ

Megint marad a 40 fok napon, még jó hogy a vízen nem fáj annyira, gondoltam… aztán mégis fájt igaz nem is annyira a nap mit az, hogy olyan viharos erejű szembeszél kapott el a tó túloldalán, hogy nem voltam benne biztos, hogy vissza tudok evezni. Már ott tartottam lestoppolok egy motorcsónakot, ha jön, de persze nem jött így vicsorogva visszaküzdöttem magam kb 3-4x annyi idő alatt, mint odafelé. Szerintem nem volt őszinte a mosolyom mikor leadtam a kajakot. De így is nagyon megérte, csak a víz lehetett volna magasabban kicsit, hogy mélyebben be lehessen evezni a lagunákba.

A Lake Powel egyik canyonjában, az ott a végén beszűkül is kanyarog befelé a falak közt, fantasztikus

A következő állomás Zion szintén nagy kedvenc. Útközben egy kisváros közepén váratlan belebotlottam egy ilyen Old Timer vagy Hot road (nem értek hozzá, kultikus öreg amerikai autók voltak) kiállításba, nagyon kedvesek voltak beültettek a kocsiba és fotóztak anélkül, hogy kértem volna.

Még több kép a kocsikról: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1489210564463890&id=1487965574588389

Éjszakára szuper panorámás hely, egy dombon párszáz méterenként szomszédok, plusz egy hatalmas bagoly a félelmetesen szép naplementében. Reggel kissé késve indultam, ami nagy hiba mert hétvége lévén tömve a park, lassabb a haladás. De miután 1-2 órát besétáltam a The Narrows trailen azaz a Virgin folyóban hosszában a hatalmas sziklafalak közt, már alig volt valaki, még egy óra és csaknem egyedül maradtam itt is. Helyenként nyakig merülve a hideg vízbe. Páratlan és kihagyhatatlan élmény, egyszerűen leírhatatlan.  Ez kb. ki is töltötte az egész napot. Estére nehezen találtam menedéket, de aztán, mint minden ez is jól sült el. Egy hasonló csak jóval öregebb Chevy-vel csavargó fiatal pár mellett táboroztam le. Volt egy szép magyar vizslájuk, ezért nekik el is hittem, hogy tudják, hol van Magyarország.

További képek és részletek: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1491790300872583&id=1487965574588389

Reggel még egy gyors kis túra majd egy földutas rövidítéssel irány a Navajo Lake, nagyon tetszett, hogy végre nem aszfalton megyek, de akkor ott abban sem voltam biztos, hogy be szabadott oda mennem (most már tudom, hogy igen), itt is jól jött volna az összkerékhajtás. Volt egy két mély homokos rész illetve olyan gázló, amin meg sem próbáltam átmenni inkább kerestem egy másik kerülő utat. A tó környéke nagyon szép, de iszonyat szeles hely volt és az sem segített sokat, hogy közben a szikrázó napsütés ellenére betalált egy hidegfront a szokásos viharos széllel, ami telehordta az ebédemet homokkal, recsegett a csilis bab. Ja és kb. 3000 méteren voltam. Így karcsú 10 fok volt, de még havat is találtam. Ez kicsit fájt.

Céltáblának használt tanker a földút mentén.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1491790300872583&id=1487965574588389

Éjszaka fagyott. De volt meleg hálózsákom így semmi gond. másnap Bryce canyon eldugottabb részein bicajoztam, ami egy elég különleges és csodás élmény volt, kicsit olyan mintha az állatkertben nem az emberekkel haladnál, hanem bentről néznéd őket és az állatokat is. Estére egy kis patak partján találtam helyet, szerencsére időben ide értem, mert, ahogy lement a nap megint nagyon hideg lett. Reggel egy mókusra és 0 fokra ébredtem. De a napnak olyan ereje volt, hogy pillanatok alatt pólós idő lett kora reggel is.

További részletek és képek: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1492934287424851&id=1487965574588389

Kicsit ellustálkodtam az időt, majd kinéztem 2-3 túrát mára, melyeket kicsit sikerült összekeverni, Bicajjal akartam kezdeni, de benéztem a helyszíneket, ami így utólag nem baj, sőt...
A Bull Valley Gorge trail lett a kezdő. Leírhatatlan, lefotózhatatlan csodálatos mély canyon, ez lett az egyik kedvencem. A trail elején vendégkönyv, amibe regisztrálni kell magad és felhívják a figyelmed arra a nemelhanyagolható részletre, hogy reális esélyed van, lezuhanni, kiszáradni, skorpió, vagy kígyó marás áldozatává válni, esetleg szikla omolhat rád vagy megölhet a villám árvíz, de amúgy kúrva jó lesz, ha minden ok! Egy könnyű sétával indul a kanyon szélén fenn ahol, ha megcsúszol, azonnal 60 métert zuhansz. Ha jól láttam ők ezt gyerek barátnak nevezték... Kicsit félve vagyok kíváncsi, milyen lehet, ami nem az?! A trail végén egy kötélen, ami kb. 10%-os kondiban volt, mert a homokkő eldörzsölte, óvatosan leereszkedsz az aljába majd kezdődik a kaland. Félelmetesen jó volt, tök egyedül voltam az egész kanyonban, illetve voltak még varjak, amik a rikácsolásukkal és a szárnyuk suhogásával tették még kisértetiesebbé ezt a kevesek által látogatott csodát. Itt egyszerre érezheti magát az ember Tarzannak és Indiana Jones-nak. Innentől történhet bármi ez a nap (is) siker.

Innen csupán 2 mérföldre volt a Willis kanyon, ez volt a következő célpont. Közben zseniális lehetséges táborhelyeket is találtam:) Ez is remek választás volt, könnyű séta egy vizes kanyonban szintén csodás falak közt. Ez tényleg gyerekbarát volt, semmi extrém csak séta és csodálkozás. Itt jelentősen jobbak a túlélési esélyekJ

A végére maradt a bicaj, ami a Grand View taril végéből indult volna. Voltak gyanús jelek, hogy ez nem lesz olyan csodás. Először is ennek a trailnek a másik fele sem volt olyan jó (tegnap kicsit megnéztem) Aztán a GPS által jelölt idevezető földút nem létezett, és többször visszafordulásra kényszerített a nehéz terep, majd valahogy kb. odataláltam a trail kezdetéhez ahol ránézésre úgy 10 éve nem járt más. Csak tehenek. A trail sem volt sokkal kijártabb ennek megfelelően... Pedig ma kimondottan jól esett a tekerés, lehet sikerült végre aklimatizálódnom, vagy csak ennyivel jobb 2000-2400 méteren tekerni, mint 3000-ren?! Végül egy óra bozótharc után visszafordultam a hegytetőn, mert gyakorlatilag járhatatlanná vált az út. Így sem maradt hiányérzetem a mai nappal:)
Átrobogtam Escalanteba, ahol a barátaimnak van egy telke, ma este itt alszom velük, ez is tartogat pár csodát:)

További részletek és képek: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1494477850603828&id=1487965574588389

Másnap még egy kis túra a környéken majd Dixie forest és Capitol reef-en keresztül  határozottan Moab felé vettem az irányt. Persze itt is csináltam pár túrát és eltöltöttem egy éjszakát a Virgin river partján, egy hihetetlen szép és hangulatos placcon, fürödtem a folyóba, ami az erős sodrás ellenére is volt vagy 25 fokos.

Virgin River partján, a Capitol Reef nemzeti park bejaratánál. A nemzeti parkokban bent nem lehet vadkempingezni.

További képek és részletek: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1495383287179951&id=1487965574588389