A felkészülés és a járgányok beszerzése

Régóta motoszkált bennem, hogy kéne valami igazi kiszakadás a megszokott, bár amúgy sem túl unalmas életemből, így 2017 nyarán belevágtam régi álmom, egy nagy amerikai roadtrip megvalósításába. Nem turistás 2-4 hetes rohanás, hanem olyan igazi laza, lesz, ami jön típusú csavargás autóval, nomádban, kint a természetben. Kimondottan az volt a cél, hogy lehetőleg minden éjjel a vadonban aludjak.

Miért pont Amerika? Egyrészt mindenkinek van kedvenc helye a világban, nekem eddig az USA az. Eezen kívül rendelkezem már ott némi rutinnal, mert voltam kint korábban is rövidebb autós túrán, így tudtam, hogy pont erre van szükségem, csak hosszabban és lazábban. És hát Amerikát pont erre találták ki. Gyönyörű és nagyon ritkán lakott, legalábbis  a nyugati parttól Coloradóig egészen biztosan. Lehet, hogy keletebbre is még valameddig, de azt már nem ismerem. Igazi vadnyugat, sok gyönyörű hely van, ahol legálisan táborozhatsz ingyenesen, ami nem mellékes az ottani szállás árakat figyelembe véve, de erre még visszatérek majd a hogyan menüpont alatt. Ami talán a legfontosabb, hogy itt érzem magam a legszabadabbnak. Ebben nem is az a legjobb, hogy ingyenes, hanem az, hogy sokkal kevésbé vagy időben és térben korlátozva. Mert ugye a legtöbben bérelnek egy kocsit, foglalnak (vagy nem) pár motelt és a megtervezett útitervet kénytelenek feszesen követni. Nem nagyon tudnak változtatni a terven a foglalt szállások miatt. Nem mellesleg spontán kb. lehetetlen szállást találni a frekventált helyeken, főleg nem az olcsó kategóriában. Ez nekem nem tetszik. Egy ilyen trip így jó, hogy mész, amikor és ahova akarsz. A kempingekkel pont ugyanez a helyzet, csak még kevesebb van belőlük. Ráadásul sokban maximum csak wc van, de zuhanyzó  már nincs, és így is sokszor hónapokkal korábban le vannak foglalva. Na és egyik hotelnek vagy motelnek sincs ilyen környezete, ami ráadásul csak tiéd, esetleg pár hasonló csavargóé.

A terv az volt, hogy kirepülök, kint barátok segítségével kocsit veszek (erre egy hetet szántam), gépegység berendez, belak, aztán pedig bicajt vesz, merthogy egy jó MTB nélkül nincs élet. A bringa fő meghatározója volt az egész életemnek, így itt sem nélkülözhetem, illetve a project egyetlen fix pontja kb. az volt, hogy USA és Kanada leghíresebb bringás trailjeit meghódítsam. Ezen kívül az útiterv a következő volt. Elmegyek Coloradóig keletnek, hátha június eleje lévén még nem égek el a sivatagban (na ez mondjuk pont nem így lett, de később tényleg rosszabb lett volna), majd fel északra legalább a Jasper nemzeti parkig Kanadába és onnan, ha az időm engedi akkor még feljebb, vagy ha nem akkor nyugatra Whistlerbe, Kanada leghíresebb bringa paradicsomába szintén el kell jussak. És végül onnan irány dél visszafelé a nyugati partvidéken. Persze menetközben lehetőleg minden ismert és még inkább minden kevésbé ismert, de izgalmas kanyont, folyót, hegyet és tavat meglátogatni.

Nagyjából ez volt a terv, persze nagyon sok apró kitérővel

Eredetileg 3 hónapra akartam menni, de nem állt össze a kép időben. Hol drága volt a jegy, hol meg túl közeli és hirtelen a dátum. Végül kitűztem május végét, mint utolsó időpontot a rajtolásra. Vagy összejön, vagy elengedem egy időre, bár így már csak két hónapom maradt. Május utolsó péntek délutánján meg is lett a jegy, miközben épp baráti összejövetel és grillezés zajlott nálam éjjelig. Hétvégén meg még egy MTB versenyre kellett vidékre utaznom, a gép meg hétfőn indult volna. Elég feszesnek tűnt, de aztán egy barátom felvilágosított, hogy az nem hétfő, hanem kedd. Yeahhh, nyertem egy napot… Így is nagy volt  a pörgés, de szerencsésen elértem a bécsi gépem. Kint Phoenixben landoltam, majd Flagstaff-ben vendégeskedtem barátaimnál az első pár napban, amíg nem találok egy jól átalakítható verdát.

Előzetesen már sokat nézegettem a craiglist.com oldalon, hogy mi fér bele 2500 dollárba, merthogy nem nagyon akartam ettől többet szánni az autóra.

Persze képeken nagyon sok szupernek tűnő vétel volt. Csak a kalandvágytól megrészegülve azt valahogy elfelejtettem, amit amúgy itthon már megtanultam, hogy képeken minden lerúgott talicska jól (is) tud mutatni. Persze ez a valóságban ez legtöbbször nem így vol. Az első autó, amit megnéztünk egy Isuzu Trooper volt, ami kicsi, tehát nem nagy, de legalább terepen is jól mozog. Ár ok, képen szép, menjünk… már az utca végéről látszott, hogy nem valószínű, hogy ez lesz a befutó, ez később bentről még inkább bebizonyosodott. A töltényhüvelyek a kocsiban csak kicsit voltak zavaróak, az inkább, hogy nem tudtam eldönteni mi kutyaszőr és mi a kárpit, látszott, hogy az egész egy lelakott szemétkupac. Elengedtük...

Aztán még volt pár hasonló kör, de dióhéjban, csak a gyöngyszemeket kiemelve: egyikben fejnyi vértócsa a kárpiton, másikon minden gumi más típus és talán más méret is a kocsin, egy dologban egyeztek, hogy mind úgy ki volt repedezve, hogy a parkolóból sem mertem volna kiállni vele, nem még a sivatagi utakra ahol kilométerenként voltak már felrobbant gumik a forró aszfalt miatt (nekem úgy tűnt addig használnak egy gumit, míg fel nem robban). Természetesen félre és simára is voltak kopva. Ekkor már kezdtem kicsit aggódni. De azért nem adjuk fel ilyen könnyen. Itthon se megy ez 1-2 nap alatt. Végül is kb. az ötödik. járgány, amit megnéztem egy igen puccos környéken egy kedves öregúr, illetve a felesége kisbusza volt. Egy Chevy Express 1500. Nem egy Mustang, vagy Ford Bronco, vagy egyéb ikonikus amerikai gép állat, de úgy éreztem, most nincs kedvem az utólag viccesen is mesélhető ordas nagy szíváshoz, mint lerohadás, motor vagy/és váltó generál és hasonló történetek. Ezért a megbízhatóság és az állapot volt a legfontosabb szempont, nem pedig a stílus és a cool factor. A gép maga egy 5.7 „small” blokkos, automata busz, kb. akkora, mint egy VW T4 transporter hosszított verzióban, tehát egy embernek táncterem. Belül minden bőr és műfa, rengeteg fény, sőt VHS videó és két színes TV a tetőben, elektromos ülések, még a hátsó sor is ami gombnyomásra ággyá alakul.  A gumik nem csak hogy egyformák, de még kb. 70-80%-osak és frissek.  Zavarba ejtően jól nézett ki a korábbi találatokhoz képest. Fantáziámban előzetesen egy kétszer ilyen idős teherautó vagy valami spártai belsejű öreg, de megbízható furgon vagy terepjáró lebegett csak, így kicsit még szoknom kellett a pompát, de tetszett. 2500USD volt a kiindulási ár. Mivel még csak 2-3 napja érkeztem és volt még egy-két esélyes jelölt így kockáztattunk és megnéztem még egy Chevy Astro 4x4 et is, ami az összkerék miatt jobban tetszett, de kisebb és fapadosabb volt. illetve a gazdája kevésbé tűnt az autóvásárlók álmának, és ez volt a döntő tényező igazából. Így másnap visszamentünk az öreghez és le is zártuk a témát. Ő tényleg nagyon kedves és megbízható volt. Igazi álom eladó. Az öreg úr, egy számomra felbecsülhetetlen értékű telekkel és házzal az elit környéken, új Landcruiserrel és golfautóval… szóval látszott, hogy nem abból vacsoráznak, amit kispóroltak a szervizben, vagy amivel épp lehúznak engem. Így bemondtunk egy bátor 2000 dodót, ha már a gyártási év is 2000, ő meg kapásból kezet nyújtott, majd bele is nyomott egy maroknyi kulcsot, meg két VHS kazettát, egy hűtő ládát, valamint egy vezetett szerviz könyvet (amiből később kiderült, hogy tényleg nagyon gondos gazdája volt). Aztán még elmesélte, hogy melyik karc melyik túráján született és hogy az a horpadás az elején egy hurrikán volt. Azt hiszem tetszett neki a tervem, ő is sokat csövezett régen a kocsiban, igazából ezért is engedett ennyit.

Így a kocsi a 3. napon kipipálva, ami azért mégis csak nagyon megnyugtató érzés egy autós roadtrip esetén:)

Jöhet a bicaj. Ki is néztem egyet, ami mákunkra a barátaimtól 5 percnyi távolságra volt. Ettől legalább már nem tartottam, mert a világon semmihez nem értek annyira, mint a bicajokhoz. Egy Giant Anthemet néztem ki a helyi Craiglisten, 29-es kerekekkel, 2014 es gyártás, 1000 USD. Ismerem és szeretem a típust, nagyon jó bicaj. De az itteni terepekre jobban örültem volna olyannak, ami 120-140 mm rugó úttal gazdálkodik azaz allmountain kategória. Ez egy Cross-Country (ez az olimpiai szakág a Mountain Bike sportban) versenygép, mindössze 100mm rugóúttal elől és hátul is. De mivel mást nem is nagyon hirdettek a közelben és jó volt az állapot, illetve a kiegészítők is tökéletesen  megfeleltek, így ezzel a nem túl nagy kompromisszummal megbarátkozva, 100 USD-t alkudva gyorsan kezet ráztunk. Pörögjenek a dolgok.

Ránk tört a hétvége, ezért a kocsi papírjait már nem tudtuk elintézni, de legalább volt időm berendezni az autót. Mondjuk sokat nem kellett vele bajlódni, mert mint mondtam hatalmas. Hátsósor lefektet, középső sor hátra fordít (merthogy ez a hatalmas bálna mindössze 6 személyes) hogy az ülőlap is ággyá alakuljon, majd még kaptam a barátaimtól egy nagy matracot rá, hogy még síkabb és komfortosabb legyen, és kész is az ágy. Igazából persze sokkal jobb lenne mindent kihajítani belőle a fenébe, és tákolni rétegelt lemezből egy frankó ágyat, tárolókat, bútorokat, de erre sem időm sem kedvem nem volt, egy embernek így is rendben van. Ugyan sok helyet lopnak el az ülések, és annak mechanikai elemei, de még épp elég hely marad nekem. Bicaj az első kerék kivétele után befér keresztbe az első ülések mögé. Oda némi tűzifát is raktározok, mert bármilyen fura, nem mindenhol lehet találni, venni meg indokolatlanul drága. Kaptam még evőeszközöket, tányért, tálat, serpenyőt, sok-sok apróságot, ami kellhet és erős papírdobozokat mindezek tárolására. Ásót, ez jól jöhet, ha elakadok és ez a tárgy egyben a wc- szinonimája is most. A zuhanyzásra pedig vettem egy kb. 8 literes kézi permetezőt az ottani barkácsboltban, amit fekete ragasztószalaggal betekerve tuningoltam jobb hőelnyelő képességűvé, majd gyártottam neki egy kis konzolt a műszerfal tetején, hogy jusson neki napfény is. Ezen kívül raktároztam még kb, 20-25 liter ivóvizet, mert helyenként nem éppen egyszerű vízhez jutni. Persze venni lehetne boltban, de lesz, hogy napokig nem látok boltot. Meg jobb ha van, amúgy a sivatagos részeken hatalmasra nőtt a vízfogyasztásom, itthon szinte nem is iszom, de ott volt több olyan napom, hogy 8-10 litert fogyasztottam.

Beszereztem még a szükséges apróságokat, amiből leginkább a telefonkártyát emelném ki. Az nagyon nehezen sikerült most, kb fél nap ráment, de amúgy elvileg fél óra. Fontos a medve spray, ami ugye arra van, hogy ha jön a maci, akkor ezzel van némi esélyem elriasztani. Jó tudni, hogy a szúnyogriasztóval ellentétben, ezt ne magadra, hanem a medvére fújd, mikor helyzet van!  :)  Ez jó, ha minden pillanatban az embernél van, ha olyan vidéken mozog, ahol előfordulnak macik, úgy láttam ezt a protokollt a helyiek is komolyan veszik. A medve nem játék…

Hétfőn még elintéztük pár perc alatt a kocsi papírjait és a biztosítást. Az ügyintézés nem csak gyors, de olcsó is volt. Ezeknél nagyon jól jött a barátaim segítsége, mert a vérszegény angolommal lett volna pár nehéz pillanatom. Örültem, hogy ott voltak, majd később elég lesz szívni a félreértések miatt…

A kocsi állapotáról annyit, hogy egy darab rozsdafoltot nem láttam rajta. Látszott ugyan a 400000km, amit eddig belecsavartak, de egészen egyben volt, csak a vezető ülés lapjának bőr kárpitját ülték rommá, amit aztán valami erős műanyag ragasztó szalaggal renoválták házilag (remekül szellőzött 40 fokban, mintha nejlon zsákon ültem volna, igaz a bőr sem lett volna sokkal jobb). A klíma működött, de mivel utálom, így igazából mindegy is volt az állapota. Az autó gyenge pontja a belső műanyag kárpitok elemei voltak, ezek közül nem nagyon volt olyan, ami ne repedt vagy tört volna már el valahol. A bolhák fele már legalább 10 éve letört, így több ajtón is csak úgy lógott a műanyag belsőborítás. De duck tappel és önmetsző csavarokkal gyakorlatilag újjávarázsoltam egy óra alatt.

Ez volt az előkészület és indulhat a roadtrip, már csak azt kell kitalálni merre is induljak, hisz terv az nem nagyon volt, inkább csak irány…

További képek s még több részlet a Facebook oldalamon:

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1488760691175544&id=1487965574588389

Hamarosan folytatom a legizgalmasabb napokkal...